Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Heppiskola Gyermekeiért Alapítvány | Adószámunk: 18513301-1-04 | Számlaszámunk: 53200077-11092722

Sikeres iskolánkban a Bringasuli program

 Országos szinten 85 intézményben, köztük a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában is sikeresen zajlik a Bringasuli program, amelynek célja tízezer gyermek elérése valamint az, hogy a résztvevő diákok elsajátítsák az önálló, magabiztos és biztonságos kerékpáros közlekedés alapjait. A programot az Aktív Magyarország támogatásával a Bringasuli csapata koordinálja.

Iskolánkban a 2024/2025-ös tanév tavaszi félévében ismét sikeresen zajlott le a Bringasuli program, amelyben minden résztvevő tanuló hat tanórán vett részt: egy elméleti foglalkozáson osztályteremben, három gyakorlati órán forgalomtól elzárt területen, majd két tanórán valós forgalmi körülmények között, az iskola környékén.

A foglalkozásokat Kovácsné Sas Éva matematika–földrajz–technika–könyvtár szakos tanárnő tartotta, aki korábban Budapesten, a Bringa Akadémián vett részt a Bringasuli képzésen, így megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezik a program vezetéséhez.

2025 májusában a programhoz két hatodikos osztály, a 6.a és a 6.b egy-egy csoportja csatlakozott. Ők a Bringasuli 1 programot teljesítették. Emellett a tanév őszén egy negyedikes csoport is bekapcsolódott, akik tavasszal a haladó, Bringasuli 2 programot folytatták. A haladó szinten a tanulók bonyolultabb forgalmi helyzetekkel, összetettebb kerékpáros játékokkal ismerkedtek meg, és külön hangsúlyt kaptak a kereszteződések, problémás közlekedési pontok elemzése és gyakorlása.

Az udvari foglalkozásokon játékos feladatokkal gyakorolták az alapokat, majd gyalogosan feltérképeztük az iskola környéki forgalmi helyzeteket, kiemelt figyelemmel a közlekedési táblákra és az elsőbbségi szabályokra. Ezt követően valós forgalomban mélyítették el a tanultakat: gyakorolták a szabályos elindulást, haladást, akadálykikerülést, megállást, valamint a karjelzéseket.

A rendszeres foglalkozások hatása egyértelműen érzékelhető volt a tanulók fejlődésében. Egyre magabiztosabban és tudatosabban közlekednek, a fontos közlekedési szabályokat rutinszerűen alkalmazzák. Az indulás, megállás, körültekintés, hátranézés, valamint a kanyarodási karjelzés már természetes mozdulattá vált számukra. A közlekedési táblákat felismerik és helyesen értelmezik, a KRESZ szabályait következetesen betartják, ami elengedhetetlen a balesetmentes, biztonságos közlekedéshez.

Összességében a program iskolánkban ismét nagy sikerrel valósult meg, és hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek felelősségteljes, szabálytisztelő közlekedőkké váljanak.

A cikk írója: Kovácsné Sas Éva (Bringasuli pedagógus) 


Galéria:


Képek megtekintéséhez kattintson ide

Az oldalon található PDF állományok megnyitásához ajánlott az Acrobat Reader (PC) | play store 0 | app store 1 | nevű alkalmazás! | Bárminemű észrevétele van weboldalunkon, kérjük írjon nekünk e-mailt.

nagy logo2